2. fejezet 

Csendet!

Megérkeztünk a Grimmauld térre. Tudtam, hogy itt van a Főnix Rendjének főhadiszállása, egyszer már voltam itt. Akkor anyám azt hitte, hogy egy barátnőmnél vagyok, pedig nincs is barátnőm. Miután beléptünk a házba felmentem és lepakoltam a holmimat, majd lementem a konyhába. Nagyon örültem, hogy végre találkozhatok apával, hisz legutóbb augusztusban találkoztunk. Mikor beléptem a konyhába találkoztam Mrs. Weasleyvel, aki épp vacsorát főzött, és Rémszem Mordonnal aki elmélyülten tanulmányozott egy Reggeli Prófétát, ám mikor beléptem mind a ketten rám néztek, és mosolyogva üdvözöltek. Gondolom apa elmondta nekik, hogy ki vagyok, ha már ide költözöm. Utánam belépett Tonks, Lupin Harry, Ron, Hermione, egy alacsony, szeplős, vörös hajú kislány, és két szintén vörös teljesen egyforma fiú. Bemutatkoztunk egymásnak, így megtudtam, hogy a kislány a legifjabb Weasley, az ikrek pedig Fred és George Weasleyk. Mikor megmondtam, hogy ki vagyok, és hogy ki az apám, leesett az álluk. A vacsora közben elkészült, úgyhogy mindenki leült enni, kivéve engem. Én állva maradtam és körbenéztem a társaságon. Valami nem stimmelt. Harry észrevette, hogy nem ülök le.

-Mi van? – kérdezte.

-Ööö… semmi. Vagy még is. Hol van Sirius?

Ebben a pillanatban kinyílt a konyhaajtó, és belépett rajta maga Dumbledore. Mindenkit üdvözölt, majd odalépett hozzám.

            -Alice, ülj le kérlek.

Engedelmeskedtem. Dumbledore is helyet foglalt előttem.

            -Édesapád meghalt. – szólt. Majd csak beszélt, és beszélt, azt hiszem arról, hogy hogyan történt, de én egy szavát sem értettem. Nem is érdekelt. Végignéztem az embereken, majd felálltam, és nyugodt léptekkel kisétáltam a szobából, majd a házból. Nem érdekelt, hogy hűvös van, nem érdekelt, hogy a többiek aggódni fognak. Csak mentem és mentem, ám nem céltalanul bolyongtam, tudtam, hogy hova megyek. Átsétáltam fél Londonon, pirkadt, mire odaértem. A Temse partján leültem egy kőre, és becsuktam a szemem. Nagyon fáradt voltam. Ehhez a kőhöz jöttem egész éjjel. Itt egyszer apával egy napig ültünk. El van rejtve, nem lehet látni szinte sehonnan, mi viszont mindent remekül láttunk. Jaj apa! Miért nem vagy itt? Lefeküdtem a kőre. Hallottam, hogy a Big Ben négyet üt. Nem. Hatot, tizet, negyvenet. Az óra tovább kong a fejemben, és nem akar csendben maradni. Autók moraja, hajó dudája, emberek zsivaja mind ott szól a fejemben, és közben bamm, bamm, bamm, kong az óra. Nem bírom, széthasad a fejem! Segítsen valaki! Csendet akarok! Nem akarok hallani! Segítséééééééééég!