Írta: Hermina

Téma: Harry Potter

Megjegyzés: lehet, hogy egyesek szerint fura lesz az én meglátásom, de azért jó szórakozást hozzá!

Még akkor is együtt…

–Draco! Öld meg! – hangzott Lucius Malfoy hideg hangja.

–De apám…

–Ne ellenkezz! A Nagyúr parancsát kell követned, ha közénk akarsz tartozni! – ordította Mr Malfoy.

–Ilyen áron nem akarok a Nagyúr szolgája lenni! – ellenkezett apjával az ifjabb és tudatlanabb Draco Malfoy.

–Ölj meg! Ölj meg! Nem hallod? Ölj már meg! – hangzott valahonnan a föld felől Hermione hangja. A földön feküdt kimerülten és kétségbeesetten.

–Nem! Nem öllek meg! – szólt lágyan Draco Hermionére nézve.

–Nem, mert sze…

–Ki ne merészeld mondani Malfoy! – mondta gyűlölettel a hangjában a lány.

–Miért? Hiszen ez az igazság, azóta tetszel, mióta először megláttalak! Emlékszel? Csúnya voltál, de most gyönyörű és sudár! Megváltoztál, de én még mindig szeretlek!

–Én nem szeretlek, és nem is tetszettél soha! – de mélyen magában tudta, hogy hazudik. Meg akarta óvni az ő szeretett Dracoját, attól, hogy a Nagyúr és az összes körülöttük álló halálfaló bántsa Őt, ha életben hagyja.

–Hazudsz! Nem, te csak színészkedsz! – letérdelt a lány mellé, és sápadt arccal nézte a ziháló és reszkető Hermionét. Azt várta, hogy azt mondja: Igen hazudok, teljes szívemből szeretlek!, de nem a lány gyűlölettel a szemében nézte az elkeseredett fiút, de immár férfit, hiszen Hermione csak most eszmélt rá, hogy két évvel a suli után vannak.

–Ne légy érzelgős Draco! Ez csak egy mocskos sárvérű! Az ilyeneket el kell pusztítani! – Lucius Malfoy egyre türelmetlenebb volt, de Draco nem foglalkozott vele, Ő csak a gyönyörű fiatal nő válaszát várta. Meg is kapta elég hamar:

–Gyűlöllek Malfoy! Ölj meg! – majdmegszakadt a nő szíve, amikor az arcába üvöltötte a válaszát a szerelmi vallomásra.

–De miért gyűlölsz? Soha nem vetted észre, hogy azért piszkállak, mert szeretlek? – Draco felpattant mellőle, és járkálni kezdett a fiatal nő előtt, az kicsit feltápászkodott.

–Soha nem figyeltelek téged és az idióta barátaidat! – Hermione egyre jobban kezdte félteni titkos szerelmét, mert az apja lassan teljesen elvesztette a türelmét, így elkezdte még jobban provokálni Dracot, hogy gyorsabban megölje, és eleget tegyen apja kívánságának, de leginkább a Nagyúrnak.

–Én csak arra figyeltem, hogy Ronnal boldog legyek, és hogy…

–Nem! – üvöltötte az ifjabbik Malfoy, és Hermionéra szegezte a pálcáját, életében először!

–Crucio! Jelezte Lucius Malfoy, hogy elfogyott a türelme, és így elvégzi fia helyett a munkát. Draco abban a pillanatban ellökte apja pálcát tartó karját, és ahogy megtántorodott, ki is mondta, mit akar!

–Én akarom megölni! – szólt oda apjának, és újra a fiatal nőre szegezte a pálcáját.

–Adava… - majd egy mozdulattal már nem Hermionéra, hanem az apjára tartotta, aki meglepődésében védekezni és még csak elugrani se tudott a közeledő zöld csóva elől.

-Adava Kedavra! – és Mr Malfoy holtan esett a földre.

Draco pedig szerelméhez szaladt, akinek már alig-alig maradt emléke, és ép elméje. Hermione fejét ölébe fektette, és feszengve nézte a körülöttük álló halálfalókat. Meg fogják ölni Őket! Hermionét azért, mert sárvérű, Malfoyt pedig, mert megölte egyik halálfaló társukat. Az ölében fekvő eszméletlen nő arcát simogatta. Tudta, hogy még él, de azt is, hogy alig fog emlékezni valamire, ha felébred.

Némán és rezzenéstelenül várták a halált. Draco félt, életében először! Félt volna meghalni, pont akkor, amikor apja zsarnokságától megszabadult. Na meg persze végre bevallotta, hogy szereti Hermionét, erre meghal?!

De megérkezett a felmentő sereg, pont idejében, a halálfalók kis körét megannyi varázsló vette körül, mindenki hopponált. Draco azt hitte, káprázik a szeme, nem akarta elhinni, hogy meg akarják menteni Őket. Látta a harcoló tömegben Dumbledoret, Piton professzort, McGalagonyt, Mr és Mrs Weasleyt, Billt, Charlet, Percyt, Fredet és Georget, és nagy csodálkozására Ginnyt is látta, aki ugyan elvégezte a sulit, de még nem volt aurur. Legádázabbul azonban Harry, Ron és Mordon harcoltak.

Harry futó pillantást vetett Hermionéra és Malfoyra, aki még mindig az arcát simogatta a nőnek.

–Malfoy! Mögötted! – szólt oda Harry a férfinak, aki azonnal megfordult. Egy halálfaló közeledett felé, aki Hermionéra szegezte a pálca végét, és elordította magát:

–Crucio! – Harry nagyon megijedt, azt hitte, Malfoy nem tesz semmit az ellen, hogy Hermionét eltalálja az átok, de tett, a fiatal nő elé ugrott, így őt találta el. A környék elcsendesedett, csak azt lehetett hallani, hogy hogyan ordít Draco Malfoy az őt ért kíntól. Majd Harry segítségére sietett, látva, hogy megmentette Hermionét.

–Stupor! – kiáltott, majd a halálfaló dermedten esett össze. Draco pedig arccal előre a földre rogyott. Hevesen zihált a fájdalom után, de minden erejét összeszedve Hermione mellé kúszott, és fejét a nő mellkasára tette. Hallotta, még él! És a férfi is elvesztette emlékezetét!

vvv

3 hónappal később Hermione a Szent Mungoban ébredt. Emléke nem sok maradt. Harry és Ron minden nap meglátogatták, de Hermione nem mindig ismerte meg őket. A nő arra még emlékezett, hogy elvégezte a Roxfortot, de arra nem, Harryvel és Ronnal aurorok lettek. Egyik reggel Hermione kisétált a Szent Mungo kertjébe. Az egyik padon megpillantott egy tejfölszőke hajú férfit. Olyan ismerősnek találta, de nem jött rá, ki az. Végül másnap rájött: Draco Malfoy ült a padon.

–Draco Malfoy, te mit keresel itt? – ült le a férfi mellé, de az meg se mozdult.

–Hermione! – érkezett meg Harry és Ron.

–Tudod, hogy Ő ki? – kérdezte félénken Ron.

–Hát persze, ő Malfoy! – és a nő elfintorodott.

–Hermione, ő mentette meg az életed! Draco megmentett, és így feláldozta önmagát. Draco semmire nem emlékszik az életéből, mert azzal, hogy eléd állt, nemcsak azt az egy átkot, hanem az előtte lévő két crucio-átkát is magára vállalta. (Nem tudni hogyan, talán a szerelem miatt!) – Harry elhallgatott.

–Így helyetted, Draco nem tud semmit az életéről! – fejezte be Ron.

–De miért mentett meg? – itt jött a legkínosabb rész.

–Mert szeretett! – Harry és Ron elmentek, ezzel jelezve a nőnek valamit tennie kell Dracoért.

–Draco! – szólt lágyan a nő, és visszaült a padra Draco mellé! A férfi meg se mozdult, nem tudta, hogy ki az a Draco.

–Draco! – szólt újra a nő, és Draco elé térdelt, hogy a férfi lássa, hozzá beszél.

–Tudod, hogy én ki vagyok? – és kezét Draco térdére tette, és nézte a zavart arcot.

–Nem! – és a férfi újra csak a földet nézte.

–Én a barátnőd vagyok! – szólt Hermione a férfi fejét felfordítva kezével, és folytatta szürke szemeibe nézve:

–Szerettük egymást! Feleségül akartál venni, amikor megtörtént a baleset… és én igent mondtam neked!

–Tényleg? Szerettél Engem, és Én is Téged? Össze akartunk házasodni? – kérdezte a férfi elképedve, de mosolyogva, hogy végre megtudott valamit régi életéről. Hermione nagyot hazudott, mert csak azt tudta, hogy szerette, de hogy mi volt előtte, meg után?

De ugyanakkor azt tudta, hogy most semmi nem áll az útjukba, mint akkor az az átok.

–Tényleg szerettük Egymást! – és lágyan megcsókolta a férfit.

The End

Kritikát a rekaa_rekaa@freemail.hu cimre várok!!!!