Író: Feketetigris

Eskü



Kicsit unalmas volt már Hermione számára ez az egész. Reggel egy
csók, napközben semmi, majd este hattól pontosan éjfélig séta a
parkban. Ez ment már több hosszú hete. Nem voltak rosszak azok a
séták, de több hét alatt igen csak megunja az ember, még a
szabálytisztelő Hermione is. És már azt sem tudta igazán, hogy szereti-
e még Ront. Kedvelni kedvelte a fiút, ám egyre inkább úgy, mint ha egy
barát, vagy öcsi lenne. Egy reggel aztán megérett benne az
elhatározás. Ugyan úgy indult a nap, mint eddig, kellemes
kviddicsezésre alkalmas szombat volt. Harry és a csapat tervezett is
aznapra egy edzést, ám még Hermionén és Harryn kívül senki nem volt
ébren. Ezt a helyzetet Hermione ki is használta.
-        Harry, beszélni szeretnék veled. Ronról lenne szó. Szakítani
akarok vele.
-        Jó.
-        Jó? Ennyi? Nem is kérdezed meg, hogy miért? Nem is
próbálsz meggyőzni, hogy gondoljam végig és próbáljam meg máshogy
megoldani a problémámat?
-        Ne haragudj, nem figyeltem. Mi van Ronnal?
Hermione döbbenten nézett a fiúra, majd annak ölébe. Ott egy igen-
igen ázott levél volt.
-        Chótól jött?
-        Ühüm.
Harry olyannyira elkeseredetten mondta ki ezt az apró dünnyögést,
hogy Hermione elfelejtette haragját.
-        Mit ír?
-        Hát, tudod, tegnap a parkban voltunk, és beszélgettünk.
Igazából, mióta járok vele, most nevetett mellettem először, és ez
nagyon jó volt. Aztán lefeküdtünk a fűbe, és tovább beszélgettünk.
Aztán csönd lett, és megcsókoltam, ő meg elkezdte kigombolni az
ingemet...szóval…és…öm…itt nem tudtuk abbahagyni.
-        És, most miért vagy ilyen szomorú? Hiszen ez jó!
-        Mert most szakítani akar velem, mert aztán meglátta, amikor
a síró Ginnyt vigasztaltam, mert attól fél, hogy kiteszem a
kviddicscsapatból, mert rosszul játszik. Persze ez nem igaz, nem
tudom, hogy honnan szedte, de teljesen ki volt akadva.
-        És Chó ezért szakít veled?
-        Aha.
-        Nem mondtat el neki az igazságot?
-        Én megpróbáltam, de egyre csak kiabált, én meg szóhoz sem
jutottam. Na mindegy. Csak túlélem ezt is.
Ekkor megjelent két boka, egy kinőtt pizsamanadrágszár, no és egy
hozzá tartozó Ron.
-        Jór… eggelt! – köszönt egy hatalmas ásítással a fiú.
-        Ron – szólt Hermione, mikor a fiú közeledett felé, a szokásos
reggeli csókkal.
-        Mi a baj? Öhm. Mossak előbb fogat?
-        Nem, Ron beszélni akarok veled.
-        Na. Fülelek, mondhatod.
-        Öööö… nem ülsz le?
-        Jó, miért is ne. De figyelmeztetlek, akkor visszaalszom.
-        Nem hinném. Ugyan is szakítani akarok veled.
Pár másodpercig csak tátott szájjal nézte a lányt, majd gyanakvó
pillantással Harryre nézett.
-        Ne nézz rám, én nem tudtam erről!
-        Hermione…Miért? Mit csináltam rosszul?
-        Ne érts félre! Te semmit nem csináltál rosszul. Nem tudom,
hogy miért, meg vagyok zavarodva, és … már azt hiszem, hogy nem
szeretlek.
-        Azt hiszed?! AZT HISZED?! Már ne is haragudj, de nem akkor
kéne szakítanod, ha biztos vagy benne, hogy nem szeretsz? Aha! Fiú
van a dologban mi? Csak is fiú lehet benne! Semmi más…
-        Ron, nem! Ne csináld ezt! Én tényleg nem tudom, hogy mit
akarok, meg minden, de egyáltalán nincs fiú semmiben!
-        Ja persze! Harryvel biztosan összedugtátok a fejeteket, hogy
hogy mondjuk meg szegény öreg Ronnak, hogy ne bántódjon meg mi?
-        Nem! Figyelj, ennek semmi köze Harrynek! Semmiről nem
tudott!
-        Ja persze!
Azzal faképnél hagyta a döbbent Hermionét és Harryt, és fölcsörtetett
a fiúk hálótermébe.
-        Szerinted utánamenjek? – kérdezte Harry.
-        Ne. Várd meg amíg lejön.
Arra nem kellett soká várniuk, mert pár perc múlva, Ron a
kviddicstallárjában, seprűjével a kezében átvágtatott a
klubbhelységen, majd kimászott a portrélyukon.


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Néhány nap telt el, de a helyzet semmit nem változott. Ron fújt Harryre
és Hermionéra is, és ha azok beszélgetést kezdeményeztek volna vele,
elmenekült, és jó ideig a színét se látták. Így inkább felhagytak a
kísérletezéssel, mivel Ron így igen sok óráról mulasztott.
Egyik „szépnek” Ígérkező napon, dupla bájitaltan előtt, Hermione a
tarkóján valami csiklandozást érzett. Hátra fordult és egyenesen
belenézett egy szürke szempárba, melyek valahogy furcsán csillogó
szemmel néztek rá. Egy ideig nézték egymást, majd Malfoy leemelte a
tekintetét a lányról és besétált a terembe, melynek ajtaja éppen akkor
nyílt ki. Hermione egész órán a fiú tekintetén gondolkozott. Miért nézte
őt a fiú? És mi volt az a furcsa csillogás a szemében? Aztán óra után
némileg kapott a kérdéseire egy rávezető választ. Miután kicsöngettek,
Draco félrehívta Hermionét.
-        Ne haragudj, beszélhetnék veled?
-        Öööö… persze. Most?
-        Igen, mikor máskor?
-        Jó, rendben, mond, mit akarsz.
-        El tudnál jönni ma éjjel egykor a tölgyfaajtó mellé, Potter
köpenyében?
-        El tudnék, de minek? Miért szeretnél találkozni velem az
éjszaka kellős közepén?
-        Szeretnék mondani neked valamit, de ne félj, nem csapda.
-        Miért higgyek neked? Hisz utálsz!
-        Nem! Nem utállak, én csak Pottert utálom!
-        Na jó, elmegyek, de nem biztos, hogy a köpenyben.
-        Várlak. Remélem eljössz.
Hermione a döbbenettől kissé kábultan indult el a nagyterem felé, de
olyannyira meg volt lepődve, hogy kihagyta az ebédet, és rögtön az
aritmetodika órára ment. Harry is csak a dupla jóslástan után tudott
beszélni a lánnyal, ám Hermione nem árulta el a fiúnak, hogy találkozót
beszéltek meg Malfolyal. Vagy randevút???

Éjjel egykor Hermione a tölgyfaajtó mellett ált. Ügyesen helyezkedett
el, a kastélyból nem lehetett látni, hogy ott van, és mivel egy igen sötét
helyen állt, a parkból is nehezen lehetet észrevenni. Mindezek ellenére
Draco azonnal megtalálta a lányt.
-        Szia. Örülök, hogy eljöttél.
-        Öhm. Igen. Én is, vagy valami olyasmi. Azt mondtad, hogy
beszélni szeretnél velem. Itt vagyok, kérlek mond, mert fázom, és
szeretnék visszamenni a Griffendél toronyba.
-        Jó, ígérem, gyors leszek. Sétálunk?
-        Na jó.
-        Szóval, tudom, hogy te azzal a Weasleyvel jársz, meg
minden, de én azért megpróbálom elmondani neked, hogy nem
Weasley az egyetlen, akinek felkeltetted az érdeklődését az utóbbi
időben.
-        Nocsak tudsz valamit? És ki az?
-        Én
A lány ekkor rádöbbent, hogy mi volt az a furcsa csillogás a fiú
szemében. Draco ekkor szembe fordult a lánnyal, és megfogta a kezét.
Hermione nem húzta el, hiszen elsős kora óta szereti a fiút, és azóta
várt erre a pillanatra. Draco közelebb húzta a lányt, és lágyan
végigsimította ujjaival a lány ajkait, majd megcsókolta. A csókjaik és
ölelkezésük egyre forróbb és szenvedélyesebb lett. Hirtelen Hermione
eltolta magától a fiút.
        - Ne! Ne itt!
        - Jó, gyere, fölmegyünk a kastélyba.
Végigszaladtak a parkon, föl az ajtóig, majd a Mardekárosok
Klubbhelysége felé vették az irányt. Draco hirtelen megállt, elmondta a
jelszót, majd felrohantak a fiúk hálóterme felé.
-        Várj, Draco! Nem mehetünk a hálótermetekbe, hiszen ott
mások is vannak!
-        Nem Hermione, nincsenek! Nem emlékszel? Ma már haza
mentek, akik nem karácsonyoznak itt! Üres a hálóterem! Gyere!
Bevitte a lányt, becsukta az ajtót, majd ismét a lány ajkára tette ajkát...
                       
        ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Másnap reggel Hermione Draco ágyában ébredt. A fiú ott aludt mellette.
Nem is értette, hogy hogyan bírta ki eddig nélküle. Adott egy puszit a
fiú nyakára, aki erre fölébredt.
-        Hermione. Esküdj meg, hogy szeretsz, akkor én is
megesküszöm. Esküdjünk meg, hogy nem érdekel minket a külvilág, és
hogy mit gondolnak mások.
-        Esküszöm.
-        Én is esküszöm.