3. fejezet

Tabita és a csók

Meleg szobában, egy kényelmes ágyban ébredtem. Felültem és körbenéztem. Egy barátságos, otthonos szobában voltam, csak azt nem tudtam, hogy ez a szoba hol van. Az asztalon néhány gyertya ontotta a fényt, körbe a falakon polcok voltak, a polcokon könyvek. Felkeltem és az ajtó felé sétáltam. Már éppen kinyitottam volna az ajtót, mikor valami megcsiklandozta a lábamat, majd az a valami ráült a lábfejemre, így akadályozva meg, hogy kimenjek. Lenéztem és egy pár cicaszemmel találkoztam. Leguggoltam hozzá.

-Szia! Hát te ki vagy? Itt laksz, igaz?

Jobban szemügyre vettem a cicát. Nagyon különleges macska volt, ébenfekete, és a szemei égszínkékek. Még soha nem láttam ilyet. Fekete cicának kék szemek? Halkan megnyikordult az ajtó, és belépett rajta egy fiatal nő.

-Tonks! Jó napot! Ön hogy kerül ide?

-Itt lakom. Nem túl nagy, de otthonos házikó.

-Én hogy kerülök ide?

Dumbledore mondta, hogy hozzunk téged ide. Sokáig kerestünk te lány! Jól elbújtál előlünk!

-Én nem bújtam el. Én csak… el kellett mennem…

-Nem kell magyarázkodnod. Én megértelek. Szóval, miután elmentél, egész éjjel, aztán nappal kerestünk. Harry nagyon aggódott.- mondta Tonks s közben megejtett egy kis vigyort. – Aztán Tabita talált rád.

-Ki az a Tabita?

-Ez a cica. – mutatott rá az éppen ölemben fekvő doromboló fekete, kékszemű jószágra.

-Tabita az én jó öreg Aphroditém egy szem lánya. Még nincs egy éves, és nem tudok vele mit kezdeni. De úgy látom, neked elkéne egy doromboló társ. Tartsd meg.

-Komolyan?

-Komolyan. Mondom, hogy nekem nincs rá se időm, se energiám. Egy ilyen pici cicával játszani kell. Az öreg Aphroditéval még elboldogulok, őt etetni kell, meg simogatni és békén hagyni.

Így hát megtartottam a doromboló kis jószágot. Be kellett látnom, hogy nagyon jó volt, hogy mellettem volt.

A nyár utolsó hónapját Tonksnál töltöttem, aki nem túl sokat tartózkodott otthon, de vacsorára egy-két kivétellel mindig hazajött. Nagyon jó barátnők lettünk. A tanév kezdete előtt három héttel kettesben, na jó hármasban, mert Tabita is velünk jött, elmentünk az Abszol Útra megvenni a Roxfortos cuccaimat. Jó sok mindent kellett megvennünk!

Sokan azt hiszik, hogy a kék szemű macskák süketek. Lehet, hogy így van, de Tabita nem az. Egyik nap vacsorát főztem, és egyedül voltam otthon. Minden szerénység nélkül állíthatom, hogy remekül főzők, ami persze nem csoda, hisz anyám mellett nőttem fel, így kénytelen voltam jól főzni. Tabita kint volt a kertben, még is meghallotta, hogy hanyatt esem a csúszós padlón. Rögtön berohant, hogy megnézze, hogy jól vagyok-e. Úgyhogy vagy ennyit a kék szem, akkor süket macska elméletről, vagy Tabita kivétel, vagy valami különleges macska.

zzz

Szeptember 1. A pályaudvaron álltam, mellettem ott pöfékelt a Roxfort Expressz. Nem tudtam, hogy mit csináljak, úgyhogy fölszálltam. Tonks kihozott, de a Rendnek kell megcsinálnia valamit, így aztán áthozott a falon és elhopponált. Kerestem egy üres kupét, bementem, magamra csuktam az ajtót, kiengedtem Tabitát a kosarából és lehuppantam az ablak mellé. Ránéztem az órámra. Egy perc múlva kilenc. Remek, mindjárt indulunk. Ekkor már hallottam is az indulás közeledtét jelző sípot. Valaki kopogott a kupé ajtaján, kiszóltam, hogy bejöhet, de nem néztem fel.

            -Szia. Van itt még hely?

            -Persze, gyere.

Belépett, becsukta maga mögött az ajtót, lepakolta a cuccát és leült velem szemben. Néhány percig csönd volt. Harry tekintetét folyamatosan magamon éreztem, de én tüntetően bámultam kifelé az ablakon, közben gépiesen simogattam Tabitát.

            -Kísértetiesen hasonlítasz Siriusra. – szólt.

            -Aha. Lehet. – Nem akartam apáról beszélni, de tudtam, hogy most muszáj lesz.

            -Sokat találkoztál vele? – érdeklődött Harry.

            -Nem, de rengeteget leveleztünk. Volt olyan, hogy naponta több levelet írtam és kaptam.

            -Az jó lehetett. Én harmadikos koromban ismertem meg Őt. Soha nem mondta, hogy van egy lánya.

            -Megegyeztünk, hogy titokban tartjuk, és csak akkor mondjuk el bárkinek is, ha itt lesz az ideje.

            -Tényleg nagyon hasonlítasz rá. A hajad, a szemed, ahogy beszélsz, a gesztusaid… hihetetlen.

            -Aha. Lehet. – szóltam és újra az ablak felé fordítottam a tekintetem. Hirtelen azt éreztem, hogy valaki elfordítja a fejem. Harry maga felé fordította az arcom és hirtelen megcsókolt. Nagyon-nagyon jó volt, egészen addig, míg Tabita rá nem ugrott Harry hátára és bele nem mélyesztette karmait.

            -Ááuh! – ordította Harry.

            -Tabita! Gyere ide! Ezt mi a fenéért csináltad?! Még egy ilyen, és bemész a kosaradba! Ne haragudj Harry, nem tudom mi ütött bel…

Ekkor kinyílt a kupé ajtaja és belépett rajta egy tejfölszőke hajú, izmos állati helyes srác, és mellette két gorilla alkatú fiú. Megállt az ajtóban, majd szép ívű ajka gúnyos mosolyra húzódott.

            -Mi van Potter? Meguntad a sárvérűdet?

            -Fogd be Malfoy!

            -El is hiszem, hogy lecserélted, kicsit uncsi volt már. Vagy észrevetted, hogy milyen ronda? Esetleg jött helyette jobb? Úgy látom a legutolsó lesz az! – közben szép arcát felém fordította.

            -Dugulj el, és húzd el a csíkot görény!

Ezek a szavak nem Harry, hanem Hermione szájából érkeztek. A lány a kupé előtt állt, szemei villámokat szórtak.

            -Takarodj innen!

Ekkor döbbenetes dolog történt. Malfoy megfordult, nyugodt léptekkel odasétált Hermionéhoz, majd megcsókolta. Bennem fellángolt valami, de csak utóbb jöttem rá, hogy a féltékenység tüze lobban fel akkor bennem. Azt gondoltam, hogy Hermione ellöki magától a fiút, de csalódnom kellett.  Draco nyaka köré fonta karjait és lágyan visszacsókolt. Mikor elszakadtak, Malfoy intett két gorillájának és távozott. Hermione lágy mosollyal ajkán belépett a kupéba és becsukta az ajtót.

            -Mi van? Nyáron összejöttünk. De ettől még ti utálhatjátok. Csak azért csináltam úgy mint ha utálnám, mert azt beszéltük meg, hogy titokban tartjuk, de úgy látszik meggondolta magát.

            -De Hermione! Ő Malfoy! Tudod, a görény!

            -Aha, de velem már nem görény, és én szeretem, és tudom, hogy ő is szeret.

            -Honnan?

            -Mondta.

            -És te hiszel neki?

-Igen! Képzeld el, hogy vannak emberek, akik képesek megváltozni!

-Jó. Ne haragudj, csak nagyon meglepődtem.

-Nem haragszom, viszont arra megkérlek, hogy Ronnak ne mondjuk meg, egyenlőre.

Eddig tátott szájjal hallgattam a beszélgetésüket, és úgy gondoltam eljött az ideje, hogy feltegyem kérdéseimet.

            -Ki az a Malfoy? És mi baja van veled?

            -Tényleg, te nem is tudod, hogy miért utáljuk egymást. –sóhajtott Harry. Hermione leült velem szemben, majd belekezdett. Elmesélte, hogy mik történtek velük elsős koruk óta, a kalandokat, és hogy mi történt apával tavaly. Csöndesen hallgattam beszámolójukat.

            -Ne haragudj, hogy olyan hülye voltam és bedőltem Voldemort cselszövésének. – szólt Harry.

            -Nem haragszom, Sirius nem miattad halt meg, tudom.

Csöndes fél óra következett. Eközben befutott Ron, ám az nem derült ki, hogy hol volt. Mire észbe kaptam a vonat lassított, majd megállt és én végre megérkeztem a Roxfortba.